Sarokfájdalom kezelése akupunktúrával

Szeretném röviden összefoglalni csodás gyógyulásom történetét. Néhány éve kezdődött, hogy elkezdett fájni a bal lábamon a sarkam. Kezdetben úgy gondoltam, hogy ez csak átmeneti állapot lehet, valószínű a megterhelő álló munka az oka, azonban ez a fájdalom nem múlt el, ahogy teltek a hetek-hónapok egyre jobban felerősödött a fájdalomérzet a sarkamban.

Egy-két hónap elteltével olyannyira fájt már a sarkam, hogy a házi orvosomhoz fordultam segítségért, aki közölte “sarkantyúm” van. (A sarkantyú igen kellemetlen, fájdalmas elváltozás.)

 

Beutalt egy intézménybe, mondva, hogy a röntgensugárral történő kezelés sok emberen segített már. A kezelést megkaptam (5×50 cGy frakcióban, összesen 250 cGy) besugárzást kaptam, ami önmagában sem veszélytelen, mondom azoknak, akik nem értenék ezeket a számokat és jeleket. Ezután eltelt egy hét, két hét, mondták legyek türelemmel, majd idővel fejti ki hatását a kezelés. Eltelt 1-2 hónap, de semmi javulás nem mutatkozott a sarkamon. Használtam különböző gyógybetéteket, gyógyfürdőket vettem más emberek javaslatára, akiken ezek a dolgok segítettek. Azonban az én fájdalmam nem enyhült.

Feleségem egyre unszolt, hogy próbáljam ki az akupunktúrás módszert. Tudom, hogy ez egy ősi kínai módszer, amit több ezer éve alkalmaznak Kínában és hazánkban is néhány évtizede gyakorolják az erre hivatott orvosok. Én azonban mindig féltem attól, hogy mi van akkor, ha a tűk nem a megfelelő helyre kerülnek és még ezer nyugtalanító kérdés kavargott a fejemben, egyszóval szkeptikus voltam eziránt a gyógymód iránt, de az én kedves feleségem addig, addig rágta a fülemet, amíg rászántam magam, hogy alávessem magamat a tűk kissé kellemetlen szúrásának.

Azóta 6 kezelésen vagyok túl és mondhatom, hogy szinte újjászülettem. Nem fáj a sarkam több hónapja! Most már bátran ajánlom mindenkinek, aki súlyos fájdalmakkal küszködik, próbálja ki ezt a csodálatos módszert.

Gyógyításának mibenlétét nehéz lenne néhány mondatban összefoglalni, amire én nem is vagyok hivatott. Csak annyit mondhatok, hogy gyógyítása természetes alapokon nyugszik, szemlélete holisztikus.

Hálásan köszönöm a gyógyulásomat a Doktornőnek!

Köszönettel:

József (63)